Védtelen dalok

2007.04.06. | forrás: terminal.hu
Ismert zenék másolásvédelem nélkül, legálisan.

Igen, mégse, mégis - nagyjából ezzel össze is foglaltuk az elmúlt hónapok trendjét, ami a másolásvédelem nélküli zenék terjesztésére vonatkozik. Lássuk részletesebben, mi történt: amint arról mi is írtunk, az EMI nemrég bejelentette, hogy foglalkoztatja a gondolat: jogvédelem nélküli dalokat tesz elérhetővé, természetesen fizetős formában. Később azonban úgy tűnt, dugába dől a terv, mivel ezekért a zeneszámokért többet szerettek volna látni, és az ezzel kapcsolatos felelősséget illetve többletköltséget a terjesztők nyakába akarták varrni. Az Apple első nekifutásra nem is ment bele a megállapodásba, de Steve Jobs cége a minap mégis beadta a derekát.

Legalábbis a mostani helyzet az, hogy az EMI teljes(!) zenei katalógusa elérhető lesz DRM formában az Itunes zeneáruházban, még a májusi hónap során. Érdekes ugyanakkor, hogy a kiadó jogtulajdonába tartozó Beatles dalok képezik az egyetlen kivételt - ezek az alkotások továbbra is csak másolásvédett formában vásárolhatók meg. És van még egy csavar: nem szűnik meg a DRM-es zenék árusítása sem. Ezek továbbra is beszerezhetők darabonként 1 dolláros áron; a szabadon másolható (már ameddig a megvásárló birtokában marad) állományokért pedig valamivel többet, 1,3 dollárt kell kicsengetni.

Most tehát a vásárlói oldalon a labda, hiszen a fenti árkülönbség nem vészes, és akinek fontos a (legális) hordozhatóság, ennyit még rááldozhat. Különösen annak tükrében vonzó az ajánlat, hogy teljes albumok vásárlása esetén a kétféle állományformátum ára megegyezik: a komplett album ugyanannyiba kerül másolásvédelemmel és anélkül is. További csábító ajánlat, hogy a DRM-mentes alkotások jobb minőségűek (magasabb bitrátán kínálják), mint a jogvédelemmel ellátott zeneszámok. Mindez oda vezetett, hogy a tesztelési időszak alatt jócskán elhúzott a „szabad” zene: 10 az 1-hez arányban vásárolták a „bétavevők” a dalokat, a másolásvédelemmel nem bírók javára.

Amennyiben a kezdeti sikerek kitartanak, az EMI más kiskereskedelmi partnereivel is megpróbál hasonló megállapodásra jutni, közölte a kiadóvállalat. Ezek a cégek így szabadon eldönthetik, hogy milyen formában akarják a zenéket eladásra kínálni: az MP3, a WMA és az AAC formátum áll rendelkezésükre. Az Itunes-ban például 256 kbps-os AAC file-ok várják a vásárlókat.
Hírarchívum | Visszalépés az előző oldalra

Weboldal és Webáruház referenciák

Kérdése van? Kérjen ingyenes visszahívást!

Amennyiben érdeklődik valamely szolgáltatásunk iránt és megadja nevét, illetve telefonszámát, úgy munkatársunk munkaidőben 25 percen belül visszahívja Önt.

Irq Hosting kft.

Ügyfélszolgálat

Telefon: 06-96/333-777 • 06-1/233-7777 • 06-20/477-7777
Fax: 06-96/333-888

Partnerek: névjegykártya, webtárhely, reklámajándék, levendula, honlapkészítés

Webmail Top