Tábla PC-n töri a fejét az Apple?

2005.05.17. | forrás: terminal.hu
Az Ipoddal "bankot robbantó" vállalat végre fellendíti a PC-s környezetben még mindig nem elég vonzó tábla PC-k területét?


A The Inquirer nevű online IT-bulvárlap beszámolója szerint a hónap tizedik napján olyan szabadalmi bejegyzéseket rögzítettek az Egyesült Államokban, melyek arra utalnak, hogy az Apple tábla PC-t kíván kifejleszteni, forgalomba hozni. A bárki számára hozzáférhető dokumentumban "elektronikus eszköz" néven illetett fejlesztésre vonatkozó igényeket már tavaly bejelentette a vállalat, de csak a minap kaptak rá hivatalosan is szabadalmi oltalmat.

A leírás szerint a készülék érintőképernyővel rendelkezik, illetve a portokat a ház oldalán lehet megtalálni, csakúgy, mint az x86-os tábla PC-k esetében. Persze az még koránt sem biztos, hogy ebből valóban egy Mac-es tábla PC lesz. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a már létező tábla PC-k nem igazán arattak osztatlan sikert, aminek egyrészt az alacsony teljesítményük, másrészt a magas áruk az oka, ráadásul nem is használhatók feltétel nélkül mindarra, amire kitalálták.

Vajon az Apple megismétli ebben a szegmensben ugyanazt, amit az Ipodok terén tett? Ez egyelőre még a jövő zenéje.
Hírarchívum | Visszalépés az előző oldalra

Weboldal és Webáruház referenciák

Kérdése van? Kérjen ingyenes visszahívást!

Amennyiben érdeklődik valamely szolgáltatásunk iránt és megadja nevét, illetve telefonszámát, úgy munkatársunk munkaidőben 25 percen belül visszahívja Önt.

Irq Hosting kft.

Ügyfélszolgálat

Telefon: 06-96/333-777 • 06-1/233-7777 • 06-20/477-7777
Fax: 06-96/333-888

Partnerek: névjegykártya, webtárhely, reklámajándék, levendula, honlapkészítés

Webmail Top